Igazából már évek óta elvesztettem a hitemet, a saját hitemet az egész írásban. Legalábbis abban a részében, amit igazán jelentett nekem mindig is, annak idején. Most legalábbis ezt/ így érzem. Szar ez az egész. Bocs. Rossz, nem jó, semmi sem jó, sehogy sem jó. Boldognak kéne lennem, mégis sehogysem vagyok az. Nem tudom. Depresszió, vagy mi ez egyáltalán? Semmihez nincs kedvem, gyakran érzem így. Folyton bőgni tudnék mikor egyedül vagyok, amikor pedig nem, akkor arra vágyom, bár egyedül lehetnék. Teljesen egyedül. Hiperérzékeny lettem az utóbbi időszakban, erre már magamtól is rájöttem. Azt hiszem, jelenleg egy kibaszottnagy csalódásnak élem meg az egész mostani időszakot az életemben, és nem értem, hogy miért? Pedig megvan mindenem, tényleg mindenem. De valahogy valami mégsem az igazi, mégsem tökéletes, mégsem jó, mégsem egész teljesen. Úgy érzem veszítettem, valahol legbelül totálisan ezt érzem. Segítsen , aki ezt érti, mert én nekem fogalmam sincs erről az egészről most. Közben persze megvannak a mindennapos stresszfaktorjaim, mostanában egyre gyakrabban és pontosan attól , akitől az egészet a legkevésbé sem várnám. És ilyenkor jön a szokásos dolog : remegés, álmatlanság, sírás, lehangoltság, csalódottság, bántás, félelem, semmisség érzése, csődtömeg stb, és persze a vele járó dolgok még, a kényszeres cselekvés. Ez nálam a feszültség hatására jön elő, ezt már kifigyeltem, öndiagnózis néha megy, nem azt mondom hogy 1000% -ban, de kicsi %-ban sikerül rájönnöm magamtól is ezekre az apró kellemetlenségekre.

Szóval a kényszeresség nálam stresszhatás idején :

- fejbőr vakarás ( sajnos folyamatosan és sebesre, aztán következő napokon a sebeket kapargatom )

- mindent többször ellenőrizni ( csap el van zárva, eddig a legtöbb, 34 perc volt amit a fürdőben töltöttem ezt ellenőrizgetve, kegyetlen büntetés ez nekem ) felhúzom magam rajta és ott hagyom, aztán pár perc múlva megint kezdem előlről az egészet, addig amíg haza nem jön valaki és akkor abbahagyom.

-tűzhely lekapcsolva, ezzel is rengeteg idő elmegy a konyhában, rengeteg. minden főzés sütés után minimum 1 órát képes vagyok lent lenni és számolni egyesével a tűzhelyen a gombokat, hogy  0-0-0-0-0-0 , annyira dühítő, de simán képes vagyok visszamenni 1-2 óra elteltével is a konyhába megnézni, tényleg elzártam-e.

- A bejárati ajtó zárva van-e, éjjel többször is simán ellenőrzöm, tudom nem tesz jót a zárnak, ha rákulcsolva próbálják erővel nyitogatni, de én képes vagyok rá, Ablak ugyanez.

Ezek általában is megvannak, mindennapos dolgok, nem ilyen durván, de napi szinten, ha stresszes vagyok, akkor javarészt ezekből áll a napom. Az a baj, hogy jelenleg itthon vagyok 0-24-ben, munka nélkül, és rengeteg időm van sajnos rá, hogy agyaljak, tök felesleges hülyeségeken és ez lesz belőle. Szörnyű, tudom jól.

Ma voltam a bankban, utalnom kellett a betegbiztosítómnak, bementem, és alapból is remeg a kezem, idegi alapon sajnos évek óta, bár az utóbbi 2-3 évben sokat javult, ma úgy remegtem, hogy az kegyetlen volt. szegény fickó inkább nem is nagyon nézett rám, látta, hogy totál készen vagyok, gyorsan kitöltött minden papírt nekem, hogy ne kelljen semmit sem írnom, mert úgysem menne, ezt Ő is belátta. Aláírásom csak 2 betű volt, nem bírtam fogni a tollat és nem bírtam írni sem. Ezen a remegésen nem is igazán tudom mi a franc segíteni, szerintem ez már örökre így fog maradni. És újdonság is van már ebből, újonnan zsibbadnak a kezeim ilyenkor. mindkettő. Kézfejem , ez normális vajon? Ki tud segíteni?!

Most is azt érzem itt legbelül hogy szét tudnék robbanni, és üvölteni a dühtől. Még nem teszem, még nem...

Bárcsak....